2010. november 18., csütörtök

Balázs - Stohlnak 2:0

Sebestyén Balázs lesz a Való Világ 4 új műsorvezetője

 

A műsorvezető egy éven belül 2. is kiüti a nyeregből Bucit. Stohl májusi balesete miatt kényszerpihenőre küldte a csatorna, s ugyan eredetileg ő vezette volna az X-Faktort, ám végül beugróként Sebestyén Balázsra bízták – aki sikeresen meg is birkózott a feladattal.
"Szívből örülök a felkérésnek. Az első időben sűrű lesz az életem, mert az X-Faktorral párhuzamosan ezentúl a ValóVilág egyik műsorvezetőjeként is láthatnak a nézők, és persze ott van a Morning Show. Annak is kifejezetten örülök, hogy számomra jól ismert kollégákkal dolgozhatok együtt, akikkel összeszokott csapatként számos sikerprodukciót hoztunk már össze. Például a Celeb vagyok, A Széf, Balázs-show stb. Nagyon jól szórakoztam anno, amikor Liluval beköltöztünk két napra a villába, maradandó élményeket szereztem. De azt gondolom, most még annál is jobban belelátok majd a műsorba – mondta Balázs a Blikknek.
Azt nem árulták el, ki lesz Balázs női párja a show-ban.
Az új felállásról Buci azt mondta: "A hír meglepett, de gratulálok Balázsnak, mert Magyarország legsikeresebb reality show-jának lesz a műsorvezetője." Lilu pedig azt mondta: "Számomra is meglepetés, de kedvelem és nagyon jó műsorvezetőnek tartom Balázst, biztos vagyok benne, hogy jól megoldja majd a feladatot."

Forrás: hirszerzo.hu

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése